-------------------
E L A D V A
-------------------
E L A D V A
-------------------
Ez áll most már a házunk mellett kirakva. A tábla, ami megváltoztat több életet.
Pár héttel ezelõttõl minden nap házfelújítók rohamozzák a szomszéd házat. Festõk, burkolók stb. Az utcán egyfolytában szállingóznak a bútorszállító autók. Iszonyat idegesítőek.
Az új szomszédok miatt van. Már bármelyik pillanatban beköltözhetnek. Az egész város azt várja már, hogy végre megismerje őket. Igen, az egész! Szánalmas....
Az oka ennek, az, hogy ez egy rohadt kis város!!
Itt mindenkinek valami baja van?! Egyfolytában csak mosolyognak, nem törődve a problémákkal. Pedig akad elég! Mi a fene baja van itt mindenkinek? Ki nem szarja le, hogy kik költöznek ide? Ha New Yorkban lennénk.... hh.. de nem ott vagyunk.
Még két év. Még két évet kell kihúznom ebben a szaros, utálatos városban, ahol nincs semmi kilátás arra, hogy bármikor is normálisabbak legyenek az emberek, ugyanis két év múlva egyetemre megyek, és (szinte) mindegy hova, csak el innen. Messzire!
-
Egész héten nem is halottam mást a suliban, csak azt, hogy az új lakók így, az új lakók úgy, jajj hallottad, hogy az új lakók.... Meg fogok őrülni! És ha ez nem lenne elég, még otthon is ez az állandó téma. Anya már azt tervezi, hogy a női közösség egyik alappilléreként, milyen kerti-partyt rendezzenek nekik.
CSAK ENGEM NEM ÉRDEKELNEK A LEENDŐ SZOMSZÉDJAINK ?!
-
- Anyaaa! - ordítok le a lépcső tetejéről - ettől a kibasz...., nagyon hangos - javítom ki magam ( anya nem szereti ha csúnyán beszélek :D ) - zajtól nem tudok tanulni!!!
- A ház felújításának utolsó fázisában lévő munkálatok a leghangosabbak. Előre bocsánatot szeretnék kérni miatta. - magyarázta pár nappal ezelőtt Mrs. akárki. Nem igazán jegyeztem meg a nevét, de hozzáteszem, hogy azért kedves volt tőle, hogy ezért átjött. Anya behívta hozzánk egy teára és persze rögtön találtak valami dögunalmas témát, ami mindkettejüket érdekel. Anya felvetette a kerti-party témát, és utána már csak arról tudtak beszélni.
Később az apám is csatlakozott hozzánk és a nő családja felől érdeklődött. Na, ekkor éreztem, hogy itt az ideje távozni. Nem akarok tudni, minden személyes szarságról, vagy tudom is én mikről akartak beszélni.
Egyik nap, amikor jöttem haza a suliból, épp pakolták be a holmikat a költöztetők a házba, és akkor láttam, hogy egy óriási dobozt vittek be, ami tele volt játékokkal. Olyan 5-6 éveseknek valóval. Pici babákkal, plüss állatokkal. Az egyikre tisztán emlékszem is. Egy hatalmas plüss pingvin volt. Elég cuki.
Mikor vissza lementem a szüleimhez és a vendéghez, épp a jövendő szomszéd kislányáról volt szó. Az anyja cuki sztorikat mesélt róla. Majd kiderült, hogy van egy kis fia is. Valamivel nagyobb lehet mint a kislány, mert az anyja azt mondta, hogy a picilány, Lili, a fiú húga.
Örülök neki egy kicsit, hogy ilyen kicsi gyerekek lesznek a szomszédjaink. A volt szomszédjainknak is pici gyerekei voltak, és nem volt velük különösebb probléma.
-
Ma van a nap. A beköltözés napja. Egy péntek délután, csodás alkalom erre.
-
- Basszameg! - szuszogom szombat hajnali 7-kor. Nyírják a füvet, méghozzá az új szomszédék. Nem hiszem, hogy mégis jól ki fogok jönni velük.
Feltápászkodok, és a mamuszomat keresgélem az ágy alatt.
- Ki az a kibaszott hülye, aki ilyenkor füvet nyír??!
Az ablakomhoz sétálok, azzal a szándékkal, hogy most azonnal kiordítok az ablakon, hogy mostazonnalrögtön haggyák abba.
Megragadom mindkét oldali függönyöm és szétrántom. Mintha fejbe basztak volna egy székkel, olyan erősen vakít a fény.
Mikor észhez térek, eszembe jut, miért is jöttem ide. HAJRÁ JESS MOST JÓL MEGMONDOD!
Lenézek.
Nem nem nem neeem, ez nem a valóság!! Ez nem lehet igaz!
Egy magas, szőke hajú srác áll a fűnyíróval, egy szál nadrágban. Ez-ez hogy lehetséges? Ő lenne a fia a szomszédnak? Ez a srác???
Mire észbe kapok, már tátott szájjal bámulom. Az a felsőtest. Egy póló van a vállára dobva, azért nyúl és megtörli vele az arcát. A fejét az ég felé emeli, majd lassan körbenéz.
Már csak azt észleltem, hogy észrevett engem, ahogy tulajdonképpen kimagyarázhatatlanul, kukkolom őt. Zavaromban a kócos fejemhez kapok és fogalmam sincs, mit csináljak, hogy ne tűnjek dilisnek.
Rám mered és a bénázásom láttán kivillantja tökéletes, szikrázó fogsorát.
Csak értetlenül nézek rá ijedtséggel az arcomon, ami a sok adrenalintól van, ami a hirtelen meglepettség miatti rémültség gyártmánya. Amilyen gyorsan csak tudok, lebukok az ablak alá, mintha itt se lennék. NEM VAGYOK ITT, SZÓVAL NEM IS TÖRTÉNT SEMMI CIKI! A lábam vinne, el, messze, de nem merek felállni, mert félek, hogy újra meglátna. Elég kínos volt ez is. A rózsaszín nyuszis pizsim van rajtam. Pedig nem is szeretem a rózsaszínt...
Basszus de ciki!
Ha tetszett jelezd kérlek itt lent! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése